Ekkor rendezhet olimpiát Magyarország – ehhez politikai konszenzusra is szükség van

„Hiszek abban, hogy lehet egyszer egy olyan nagy ügy, amelyért mindenki összefog és hasznot hoz az országnak.”

Max Verstappen nyerte az idei francai Nagydíjat, amit annak köszönhet elsősorban, hogy az élről kiesett idei legnagyobb ellenfele, a Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc. A dobogó másik két fokát a Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és George Russell foglalhatták el.
Hiába indult az első helyről és szerezte meg szombaton a leggyorsabb idővel a pole pozíciót Charles Leclerc, a Francia Nagydíjat pontok nélkül kell elhagynia. Leclerc indult a rajtnál, mögötte Verstappen és Hamilton került, negyedik lett a Red Bull mexikói pilótája, Sergio Perez. A rajt után elől nem volt nagy lökdösődés, hátrébb azonban Esteben Ocon forgatta ki Cunoda Jukit, az eset miatt 5 másodperces időbüntetésben részesítették az Alpine-pilótát.
A legutóbbi Osztrák Nagydíjon Charles Leclerc-nél már jelentkeztek gázpedállal kapcsolatos problémák, melyeket vélhetően mostanra sem sikerült megjavítani, ugyanis a pilóta a 18. körben megforgott autójával és a gumi közé pördült. A versenyző a csapatrádión a gázpedálra panaszkodott, mintha az beragadt volna.
A baleset után biztonsági autó jött a pályára, majd miután ismét szabad lett a verseny, Verstappen pedig nagy tempóval viszonylag könnyedén tudta lehagyni versenytársait, végül megszerezte a 27. futamgyőzelmét, mellyel már 63 pont az előnye a világbajnoki táblán.
Lewis Hamilton vasárnap szerezte meg a szezonbeli legjobb eredményét, eddig még nem fejezett be idén futamot ilyen előnyös pozícióban a sokszoros világbajnok. A Mercedes másik pilótája, a szintén brit George Russell egy virtuális biztonsági autós menet után jobban tudott elrajtolni, mellyel végül megelőzte Sergio Perezt, így felállalhatott a dobogóra.
A vb jövő hétvégén a mogyoródi Hungaroringen, a Magyar Nagydíjjal folytatódik!
Kiemelt kép: Robert Szaniszlo/AFP